Blog

Csiklóstimuláció, és ami mögötte van

Kellner Tamás
2024.01.17 16:10
Csiklóstimuláció, és ami mögötte van

A szexualitásban mindig is a csikló volt a legrejtélyesebb és talán a legbonyolultabb női szerv mind a férfiak, mind a nők számára.

Pedig a vulvának (külső női nemi szervek) csak az egyik része a csikló. Rajta kívül még ide tartoznak a kisajkak, a nagyajkak, a szeméremdomb, a szeméremrés, a hüvelytornác és a szűzhártya is. Elmondható tehát, hogy rendkívül összetett női nemi szervekről van szó. Sok országban például a klitoriszt egész egyszerűen kihagyják a szexuális felvilágosító órákon az iskolákban, pedig ez a női szerv szerves részét képezi a szexuális örömöknek.

Az orgazmusszakadék

Rengeteg felmérés és tanulmány mutatta már ki, hogy a heteroszexuális nőknek általában sokkal kevesebb orgazmusuk van, mint a homoszexuális nőknek vagy a férfiaknak.

Ez a szakadék már csak azért is méltatlanul furcsa, mert a nők anatómiailag többszörös orgazmusra képesek, de ez a gyakorlatban csak nagyon ritkán valósul meg. Ebben jelentős szerepe van a csiklónak, hiszen nem minden nő képes eljutni a csúcsra vaginálisan. Sokaknál csak a klitorális izgatás hatására történik meg az elélvezés. Tehát a csikló stimulálása hiányában ők orgazmus nélkül fogják átélni a szexet. Ugyanakkor mindenkinek érdemes megismernie a saját testét, mivel egy másik felmérés szerint a maszturbáló nőknek sokkal nagyobb arányban van orgazmusuk, mintha egy férfival szexelnének. Ez persze nem a férfiak hibája. A történelem során mindig is a hüvelyi szex volt előtérben, és a csikló stimulációja csak előjátékként szerepelt a szex „menüben”, holott a fent említett hölgyeknek az előjáték voltaképpen a főfogás. Ezt sajnos nagyon sokan félreértik, mellébeszélnek, rosszul értelmezik, nem kommunikálnak róla, és ezáltal az orgazmusszakadék könnyedén teret nyerhet.

 

Tapogatózva

Ha nem akarunk a sötétben tapogatózni, akkor mindenképpen kommunikáljunk partnerünkkel, hiszen számos tényező, mint az anatómia, egy esetleges szexuális trauma vagy akár az adott partnerrel való kapcsolat is mind-mind befolyásolhatja azt, hogy mi az, amit egy nő kellemesnek érez. Mindenkinek mások a preferenciái ‒ és a bevált technikái ‒, így még ha valaki orgazmust is él át az egyik partnerrel, az nem biztos, hogy egy másikkal is eljut a csúcsra, és ugyanazok a technikák működnek majd mindkét esetben. Ha ezeket megbeszéljük, akkor már biztosan tapogatózhatunk, de az is biztos, hogy nem feltétlenül a sötétben, hanem tudatosan téve mindezt. A szexben az is fontos készség, hogy megtanuljuk, mi a jó a másiknak. A maszturbáció szintén jó módszert jelenthet ahhoz, hogy a nők pontosan megismerjék, melyek azok a technikák, amelyek a legjobbak számukra. Egy nő saját magát kényeztetve magabiztosabbá válhat a másikkal folytatott szexben is.

 

Nincs kizárólagosság

Bár a csikló fontos része a vulvának, de egy előjáték nemcsak és kizárólag ennek izgatásából áll. A klitorisz ingerlése azonban akkor a leghatékonyabb, ha azt az előjáték más részei, például más erogén zónák, a mellbimbók és a belső combok ingerlése előzi meg. Amikor egy nő felizgul, a csikló vérrel telítődik, ami még érzékenyebbé teszi. Ezenkívül szinte mindig szükség van egyfajta mentális izgalomra és az este attrakciójára való felkészülésre is ahhoz, hogy valakit orgazmushoz juttassunk. Természetesen használhatunk különféle kiegészítőket is ahhoz, hogy a másikat felizgassuk vagy kielégítsük. Ilyen lehet egy vibrátor, vagy akár egy csiklóérzékenyítő krém is.

 

Technikaóra

Nincs két egyforma nő és nincs két egyforma csikló, tehát meg kell találni azt a technikát, ami a leghatásosabb az adott nőnél. Rengeteg stimuláló technika létezik, de nézzük meg, hogy melyek a legjellemzőbbek.

-              Orális stimuláció

A cunnilingus, tehát a női nemi szerv, nyelvvel való izgatása az egyik legnépszerűbb módja, hogy izgalmi állapotba kerüljön egy nő vagy akár el is élvezzen. Erre sokféle „iskola” létezik, de az nagy általánosságban elmondható, hogy akár ujjstimulációval kiegészítve, akár az ujjak behatolásával párosítjuk, vagy éppen kizárólag nyelvvel kényeztetünk, mindenképpen élvezetet okoz. Ezt a fajta izgatást is érdemes kitapasztalni, de ha valamiért nem érünk célt, akkor nyugodtan szerezzünk be egy orális krémet, amivel garantált a siker.

-              Ujjal történő stimuláció

Az ujjak nagyszerűek „segédek” mind a klitorális, mind a belső stimulációhoz. Mivel nem csak fizikailag, hanem egészségileg is érzékeny területről van szó, a kézmosás alapfeltétele az ujjakkal való stimulációnak, hiszen a kezünkön lévő anyagok rengeteg egészségügyi problémához vezethetnek. A klasszikus csiklóstimuláció legtöbbször az ujjak segítségével történik. Lehet fel-le vagy előre-hátra csúsztatva az ujjakat izgatni a csiklót, de a klitorisz csukjáját finoman csipkedve is lehet izgalmi állapotot előidézni. A szeméremajkak körkörös masszírozásával vagy a klitorisz ujjvégekkel történő érintésével is lehet stimulálni. Megpróbálhatjuk az ujjunkkal a csikló mellett megérinteni a szeméremajkakat, a hüvelynyílást, a belső combot, a gátat vagy a végbélnyílást is, ha jól esik.

-              Behatolás

Bár sok esetben a behatolás önmagában nem okoz orgazmust, mégis a szex kellemes része lehet. A behatolást lehet a klitorisz ingerlésével együtt is alkalmazni, hogy az orgazmus még nagyobb valószínűséggel váljon valóra. A különböző szexpózok különböző típusú stimulációt eredményeznek, amely függ a mozgás sebességéttől, valamint a nyomás erejétől. Van olyan póz, ahol a G-pontot is el lehet érni a pénisszel, ami önmagában is kiválthat orgazmust. Ezenfelül a nő is sokat tehet a stimuláció szabályozásáért például a csípője mozgatásával, megdöntésével.

 

…és vége

A fentieket figyelembe véve látni, hogy hüvelyi behatolás nélkül is létezik szexuális élet, hiszen nem mindenkinél működik a vaginális orgazmus. A fenti technikák remek kiindulópontot jelentenek ahhoz, hogy a női partner klitorálisan is kielégülhessen, ugyanakkor a legjobb együttlétekhez a legfontosabb, hogy a felek megbeszéljék, mi a jó a másiknak.