Blog

Kapuzárási pánik a férfiaknál

Kellner Tamás
2023.02.16 15:28

Az idő múlik, és ez ellen tehetetlenek vagyunk. Nincs mese.

A férfiaknál általában a 30-as éveikben jelentkezik először a felismerés, hogy öregszenek. Pedig őket még szinte generációs szakadék választja el azoktól a férfiaktól, akik már a negyvenes éveik végén, ötvenes éveik elején járnak.

Utóbbiakat jellemzően az az érzés fogja el ebben az életszakaszban, hogy lemaradtak valamiről. Náluk már valós jelei lehetnek az öregedés első fázisának. A biológiai óra ketyegése egyértelművé teszi számukra, hogy a test bizony-bizony elkezd kopni. Az agy, a szív és a csontok is öregszenek, de velük együtt a hormonok szintje is csökken. A vérben keringő, legjelentősebb férfihormon, a tesztoszteron, a kor előrehaladtával már egyre kisebb mértékben segíti elő a vitalitást. És természetesen a nemi szervek sem ússzák meg az idő változását. A pénisz és a here is fokozatosan elveszíti a rugalmasságát, és sok férfi ezt zokon is veszi a természettől. Alapvető különbség azonban a nők és a férfiak változókora között, hogy míg a nők a menopauzát követően már terméketlenek, addig a férfiak az életük végéig termékenyek maradhatnak.

Újratervezés

Ilyenkor gondolják a férfiak, hogy drámai változásokra van szükségük ahhoz, hogy a kapuzárás helyett inkább újabb és újabb kapukat döngethessenek. Ebben a korban általában már elérik az egzisztenciális biztonságot, jellemzően családban vagy párkapcsolatban élnek, és túlnyomó többségében vannak az olyanok, akiknek gyermekei már a családi fészekből való kirepülést fontolgatják, vagy már el is hagyták azt. A gyermekek elköltözése egyfajta gyászérzethez vezethet, és nehézséget okozhat az új szerephez való alkalmazkodás is. A felszabaduló gondozási energiát jó estben a házaspár egymás felé tudja irányítani, ez azonban nem mindig valósul meg.

Ilyenkor szoktak a férfiak számot vetni az életükkel és jönnek rá, hogy még mennyi mindent nem tettek meg, vagy éppen nem tudtak addig megtenni. Egy kvázi új életvitel lehetősége tárul fel előttük, és úgy érezhetik, hogy eljött az önmegvalósítás ideje. Ilyenkor szokták fiatalosabbra cserélni a ruhatárukat leváltani a családi kombi autót valamilyen sportautóra, vagy akár a feleséget is egy új partnerre. Ezek mindig az újdonság varázsával hatnak az illetőre egy ideig, de a biológiai órát az új kocsi, a fiatalosabbá tett megjelenés, sőt, az új partner sem nagyon érdekli. A dolgok pszichológiája rendkívül sokrétű, hiszen a férfi sokszor depressziótól szenvedve küzd. hogy a megállíthatatlan folyamatokat lassítsa, de kérdés, hogy ezt mivel próbálja elérni. Persze semmiképpen sem szabad általánosítanunk. Van olyan férfi, aki jobban elfogadja a változásokat, és van, aki kevésbé.

A major depressziós rendellenesség (MDD) a középkorú férfiak egyik leggyakoribb mentális zavara. Egy pár éve zárult kutatás kimutatta, hogy az 50 évnél idősebb férfiak 8,4 százaléka tapasztal depressziót a kapuzárási pánik időszakában.

Második fiatalkor

A fentiek közül talán a legjobban az lehet frusztráló a férfiak számára, ha a szexuális libidójuk alábbhagy. Ráadásul könnyedén egy ördögi körben találhatják magukat, ha a csökkenő libidó miatt merevedési zavar lép fel. Ilyenkor jöhet elő a bizonyítási kényszer, és az érintettek mindent megtesznek, hogy igazolják: nem vesztettek képességeikből, és még mindig igazi lepedőakrobaták Amennyiben pedig nem érzik magukat eléggé vonzónak és tettrekésznek, az önértékelési problémák lelki és pszichológiai gondokat is okozhatnak. Ez pedig csak tovább erősíti a merevedési zavart.

Nem biztos, hogy célravezető megbontani a családi egységet és továbbállni egy hamvasabb, fiatalabb partnerért. Lehet, hogy egy új, izgalmasabb szerető ideig-óráig megoldja a problémákat, de a magát a merevedési zavart eredményező érrendszeri betegséget nem gyógyítja meg, és a hormontermelés sem lesz már önmagától a régi. Ezenfelül a régi gondolatok és szorongások is ismét a felszínre törhetnek az új kapcsolatban, miszerint képes lesz-e az adott férfi a fiatal nőt megfelelően kényeztetni és kielégíteni, vagy újra visszaáll az elkeserítő „régi rend”.

Akkor sem kell azonban kétségbeesni, ha ilyen krízishelyzet következne be. Persze egyedül nem biztos, hogy sikerül túljutni egy ilyen élethelyzeten, egy vagy több ember segítségére is szükség lehet. Rengeteg olyan dolog létezik, amely segíthet akár pszichésen, akár fizikailag elviselni és jobbá tenni a dolgokat. Ahhoz, hogy egy férfi az ötvenes éveiben is vitális és fitt legyen, tennie kell érte. A mozgás, és az étkezés az alfája és omegája annak, hogy testünket a lehetőségekhez képest fiatalon tartsuk. A mozgásszegény életmód és az elhízás romokba dönti a vitalitást, így pedig a férfipotenciál is hanyatlani kezd. De elkeseredésre nincs ok: ma már tudjuk, hogy a szexuális étvágyat vissza lehet hozni a lecsökkent tesztoszteronszint mellett is. Erre több megoldás is kínálkozik, de az első lépés az életmódban keresendő. Sajnos – mint annyi más esetben – a rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás itt sem úszható meg.

Megoldások

A lehetséges megoldások között első helyen természetesen a feleséggel, élettárssal vagy partnerrel történő kommunikáció szerepel, hogy közösen találhassanak megoldást a problémákra. Másik lehetőségként szóba jöhet a pszichológus felkeresése, aki nagyon sokat tehet a szorongások oldásáért, hogy a krízisidőszak elviselhetővé és élhetőbbe váljon. Ha a fentiek nem segítenek, akkor léphet színre az orvos, aki egy komplex vizsgálat után – amely a prosztatavizsgálatra is kiterjed –, felírhatja a híres kék pirulát. Az önbizalomhiányos időszakban a férfiak ugyan nagyon nehezen szánják rá magukat, hogy orvoshoz forduljanak, de ez a lépés sokszor erősen ajánlott. A jól ismert gyógyszeralapú potencianövelő azonban nem mindenki számára vonzó alternatíva. Egyeseket az egészségügyi kockázat, másokat pedig a hozzászokás réme rettenthet el. Ekkor kerülhetnek képbe a gyógynövényes készítmények, amelyeket mindenféle kockázat és a hozzászokás veszélye nélkül lehet kipróbálni. Rengeteg olyan termék segíthet a kapuzárási pánik időszakában, amely segít megnyitni az addig bezárt kapukat.

A gyógynövényalapú szerek, amelyek hozzájárulnak a tesztoszteronszint fokozásához, mind természetes és biztonságos módon működnek. Az igények teljes spektrumát képesek lefedni, mivel ezek a készítmények kapszula, krém, gyógytea és ampulla formájában is elérhetők. Ezenfelül akár alkalmilag, akár pedig kúraszerűen is alkalmazhatók, idomulva a férfiak igényeihez. Mivel nem tartalmaznak mesterséges vegyi anyagokat, csak és kizárólag természetes összetevőket, lehetőség van többféle készítményt is kipróbálni, hiszen nincs két ugyanolyan férfiklimaxos korban lévő pasi, és mindenkinek a számára legjobb készítményt kell megtalálnia. Ugyanakkor bármelyik gyógynövényalapú termék képes a potencianövelésre, és ezáltal segíteni abban, hogy a magabiztosság újra előtérbe kerüljön.

Az ajtók záródnak?

A „ kapuzárási válság”, általában akkor ér véget, amikor a férfi elkezdi elfogadni, hogy az élet még rengeteg mindent tartogat számára, és elkezdi feltérképezni a még előtte álló lehetőségek tárházát. Tulajdonképpen a kapuzárási pánik nem egy betegség, hanem sokkal inkább egy hosszabb-rövidebb, intenzívebben vagy kevésbé intenzíven megélt korszak, egyfajta hullámvasút, amelynek egyszer mindenképpen vége lesz. A kérdés csak az, hogy a férfi él-e bármilyen segítséggel ebben a nehéz időszakban – legyen az emberi támogatás vagy gyógynövényes kapszulákba rejtett segítség –, vagy csak a saját feje után megy felégetve maga mögött mindent, egy sportkocsiban ülve, festett hajjal, az anyósülésen egy szeretővel.